Egy év múlva kezdődik a FINA-világbajnokság Magyarországon

Napra pontosan egy év múlva kezdődik Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, a FINA-világbajnokság Budapesten és Balatonfüreden. Akár a televíziós nézettség, akár a versenyprogram összetettsége vagy a résztvevők száma alapján nézzük, valóban a világ egyik legjelentősebb sporteseményére van kilátás. A Bp2017 Médiacsapatának tagjai a visszaszámlálás mérföldes napján olyan sportolókat szólaltattak meg, akik minden valószínűség szerint jövőre hazai pályán, magyar szurkolók bíztatása mellett bizonyíthatnak.

Cseh László (Háromszoros olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok, tizenkétszeres Európa-bajnoki aranyérmes, riói kvótás): 

„A mai napról először is az jut az eszembe, hogy újra egy világbajnokságon indulhatok, amelyet ráadásul Magyarországon rendeznek meg. Szerencsés vagyok, mert a budapesti és a debreceni kontinensbajnokságokat is sikerrel zárhattam. A versenyek minden pillanatában áthatott a magyar szurkolók szívből jövő lelkes bíztatása. Éreztem, hogy velem vannak és segíteni is akarnak. Szakmai szempontból jövőre ismét sokat számíthat, hogy megszokott környezetben versenyezhetünk, ismerjük a várost, az uszodába vezető utat, és addigra már a gyorsan épülő Dagály Úszóarénát is. Mindent összevetve: most Rióra összpontosítok, de amint hazatérünk, már a budapesti vb felé fogok tekinteni.” 

Olasz Anna (világ- és Európa-bajnok nyíltvízi úszó): 

„Az elszalasztott olimpiai kvalifikáció miatt új célokat tűztem ki magam elé, és ebben nagyon komoly segítséget jelentett az, hogy jövőre Magyarország rendezi a világbajnokságot. Alig várom már a hazai versenyt, szerintem fantasztikus világeseményt láthatnak majd a szurkolók. Külön öröm, hogy sok családtagom, barátom, ismerősöm is a helyszínen drukkolhat nekem, ez komoly pluszt jelenthet velem együtt minden magyar válogatottnak.” 

Kormos Villő (többszörös Eb-bronzérmes műugró, riói kvótás): 

„Többször megcsodáltam már az épülő új Dagályt, nagyon tetszik, és csodálatos lesz ott versenyezni. Jól emlékszem a 2006-os és a 2010-es hazai Európa-bajnokságra, ahol rengetegen szurkoltak nekünk, itt pedig még nagyobb lesz a támogatás. Hatalmas lehetőség ez a magyar sportolóknak, és az sem mellékes, hogy az új uszóarénában a későbbiekben egész évben lehet majd toronyedzéseket tartani, nem úgy, mint a Hajósban. Ezzel közelebb kerülhetünk a legjobbakhoz, vagyis fejlődhet a sportág.” 

Nagy Viktor (világbajnok vízilabdázó, riói kvótás): 

„Két éve, a margitszigeti Európa-bajnokságon már megtapasztaltuk, milyen hazai közönség előtt szerepelni, egy ilyen világversenynek semmihez sem hasonlítható hangulata van. Jövőre ugyanezt szeretnénk átélni, illetve mégsem teljesen, hiszen két évvel ezelőtt ezüstérmesek lettünk, most pedig még nagyobb sikert szeretnénk elérni a szurkolóink támogatásával.” 

Lukovszky Sarolta (szinkronúszó, a magyar válogatott csapatkapitánya): 

„Várjuk a hazai rendezésű vb-t és főleg azt, hogy a saját országunk előtt mutathatjuk meg, mit tudunk, mennyit fejlődtünk, amióta ez a csapat együtt dolgozik. Motiváltak vagyunk, és tudjuk, hogy kitartó munkával jövőre büszkén képviselhetjük Magyarországot.” 

Gyurta Dániel (olimpiai bajnok, háromszoros vb, kétszeres Eb-győztes, riói kvótás):

„A 2017-es világbajnokság egész Magyarország, azon belül a magyar úszósport fantasztikus ünnepi eseményének ígérkezik, és éppen ezért számomra a szokásosnál is nagyobb kihívást jelent. Mi, akik Széchy Tamás útmutatását követve készülünk és a hosszútávú terveinket négy éves ciklusokra bontva alakítjuk ki, az olimpia utáni első világbajnokságot ugyan olyan fontosnak tartjuk, mint bármelyiket. Örülök annak, hogy hazai pályán versenyezhetek, ugyan úgy annak, hogy a korban mögöttünk következő versenyzők – például Késely Ajna és Kenderesi Tamás, a jövő emberei – óriási bíztatásra számíthatnak. Ami engem illet, az én életemben most minden Rióról szól. A felkészülésünk menete a London előttire emlékeztet, annyiban viszont eltér a korábbitól, hogy minden felesleges elemet eltávolítottunk, miközben az új tapasztalatainkat figyelembe véve újítottunk is.” 

(BP2017 Média-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS


Forrás: www.xlsport.hu – RSS