Raikkönen: A légkör sokkal jobb, mint ezelőtt

F1

2015. március 11. szerda, 08:01

Szerző: Strommer Benjamin

A Ferrari finn versenyzője a csapaton belül uralkodó hangulatot dicsérte az évadnyitó előtt. Az F1-es pilóta minden tekintetben optimista, úgy érzi, versenyképes autóval kezdhetik meg a szezont.

Az előző évi gyenge eredmények hatására – konstruktőri 4. hely, mindössze két dobogó – a Ferrari csapatszerkezetén belül jelentős változások történtek a tél folyamán, Sebastian Vettel versenyzőként, Maurizio Arrivabene csapatfőnökként érkezett, a műszaki brigádban is fontos cserék zajlottak. Ezek pozitívan hatottak az istállón belüli légkörre – mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még Kimi Raikkönen is arról nyilatkozott, mennyivel kellemesebb atmoszféra uralkodik, mint korábban.

„Már jó pár éve ismerem a csapatot, de azt kell mondanom, az atmoszféra idén nagyon jó. Az emberek boldogak, és nagyon szorosan dolgoznak együtt egymással. Azt hiszem, ez egy jó jel. Ennek tetejébe úgy tűnik, jó autó készült a téli periódus során. Most itt az idő, hogy versenyezni menjünk, akkor fogjuk igazán megérteni, hol állunk” – idézi a gpupdate.net Raikkönent.

A 35 éves pilóta a teszteken erősen szerepelt a csapat új autójával, az SF15-T-vel, célja csak az lehet idén, hogy jobban teljesítsen a tavalyi katasztrofális bajnoki 12. helynél. „Azt hiszem, az előző évvel összehasonlítva remek munkát végeztünk csapatként. Elégedettek vagyunk azzal, amit a tél folyamán értünk el, és a versenyképesség szintjével, amelyet várakozásaink szerint elértünk, még akkor is, ha várnunk kell, amíg pályára lépünk, hogy igazi ítéletet kapjunk. Mindenesetre továbbra is azon leszünk, hogy folyamatosan javuljunk. Magabiztos vagyok, hogy sikerül elérni az eredményeket, amelyeket akarunk és megérdemlünk.”

Tagged: