Zanardi egy év után ült versenyautóba: nyert

Egyéb

2016. október 17. hétfő, 09:39

Alex Zanardi a paralimpián elért sikerei után egy mugellói futamgyőzelemmel tette teljessé a 2016-os évét. Az olasz már régen szerepelt autóversenyen, de most a lehető legjobb formában tért vissza.

zanardi1

Noha az előttünk álló hétvégén már 50. születésnapját ünnepli, a 2001-es ChampCar-balesete óta műlábakkal élő Zanardiról köztudott, hogy továbbra sem hagyott fel az aktív sporttal, ráadásul két vasat is tart a tűzben: miközben speciálisan átalakított autókkal a versenypályáktól sem szakadt el, egy paralimpiai sportágban, a kézi kerékpárban is sikeres karrierbe vágott. Idén minden erejével az ötkarikás játékokra készült (ahonnan két arany- és egy ezüstéremmel távozott), így nem volt ideje versenyezni, s több mint egy év kihagyás után a mögöttünk hagyott hétvégén ült ismét vissza a volán mögé az olasz GT-bajnokság Mugellóban tartott szezonzáróján.

Zanardi az első versenyt a 6. helyen zárta a BMW M6 GT3-mal, a másodikon azonban már őt intették le az élen. A harmadik helyről startolt volna, ami másodikká vált, miután egyik riválisa a sérült autója miatt nem tudott felállni a rajtrácsra. Az első körben egy pozíciót veszített, ám későbbre tolt bokszkiállását követően az élen találta magát, onnan pedig már nem is adta ki a győzelmet a kezéből.

zanardi2

„Szavakkal le sem lehet írni, hogy mit érzek” – nyilatkozta a leintés után. „Néztem a lenyugvó napot, és sohasem láttam még ilyen szépnek. Micsoda napom, és micsoda évem volt! Korábban gyönyörű pillanatokat éltem át Rio de Janeiróban, most pedig beugorhattam ebbe a nagyszerű autóba.”

A pilóta BMW-je különleges festést kapott a paralimpiai érmek emlékére, a győzelemmel pedig a csapat három évfordulót is megünnepelhetett. Zanardi közelgő 50. születésnapja mellett 50 éve létezik a BMW olaszországi részlege is, emellett pedig a teljes BMW-vállalat idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

Forrás: www.formula.hu – RSS