„Vettel kicsit olyan, mint Schumacher”

F1

2016. július 24. vasárnap, 09:58

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Rendkívül elismerő szavakkal beszélt pilótájáról a Ferrari főmérnöke, Jock Clear: elmondása szerint a német akkor is kitart mellettük és az autóversenyzés mellett, ha nem a győzelemért harcolhat.

Sebastian Vettel négyszeres világbajnokként érkezett meg a Red Bulltól a Ferrarihoz, s első közös évükben annak ellenére is három győzelmet szerzett velük, hogy igazából nem tudták felvenni a versenyt a domináns Mercedesekkel. Idén hasonló a helyzet a maranellóiaknál, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az eddigi tíz futamon egyelőre nyeretlenek. Sokak szerint a német türelme is ugyanúgy elfogyhat, mint néhány Fernando Alonsónak – Jock Clear szerint valóban nehéz lehet a mostani szituáció a versenyző számára:

Vettel-Hungaroring-DPPI

„Seb pontosan az a négyszeres világbajnok, akinek mindenki ismeri, és rendkívül fontos részese annak a munkának, amit azért végzünk, hogy újra vb-címet szerezzünk a Ferrarival. De mennyire lesz türelmes? Ő egy versenyző, aki a győzelemhez szokott és szenvedélyesen imád nyerni” – mutatott rá a csapat főtervezője, aki a crash.net szakoldalnak nyilatkozott. „Természetesen ez minden pilóta igaz, de ahogy mondtam, ő ehhez hozzá is szokott, így jobban fáj neki, mély sebeket hagy benne az, hogy nem tud fej-fej mellett versenyezni Lewisszal és Nicóval.”

Clear korábban többek között az egykori Brawn GP-nél, valamint később a Mercedesnél is dolgozott, így például jelen volt akkor, amikor Michael Schumacher három év kihagyás után visszatért a Formula-1-be, s nem tudta megismételni korábbi sikereit. A szakember úgy érzi, Vettel a sport iránti szenvedélyében is hasonlít a hétszeres vb-győztes legendára:

„Készen áll a csatára. Élvezi a harcot: azt mondta, amíg vasárnap küzdeni tudunk valaki ellen, még ha nem is az élen, hanem mondjuk a Red Bullokkal, addig élvezni fogja a versenyzést, hiszen imádja. Kicsit olyan, mint Michael volt, amikor visszatért a Mercedesszel: ő is egyszerűen csak imád autóversenyezni. Természetesen szeretne nyerni, de hisz bennünk, mi is hiszünk benne, hiszen ő a Ferrari-család tagja” – fogalmazott Clear.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: