Vettel erőltette Raikkönen maradását?

F1

2016. július 14. csütörtök, 15:26

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

Az F1-es sajtó egy Ferrarihoz közel álló forrásra hivatkozik, amely azt állítja, Sebastian Vettel befolyásolta a pilótaválasztást, és meggátolta, hogy fiatalabb versenyző érkezzen a csapathoz.

Bár, hasonlóan ahhoz, mint egy évvel ezelőtt, Kimi Raikkönen Ferrari-ülésével számos másik versenyzőt is kapcsolatba hoztak, a Scuderia újra bizalmat szavazott a 36 éves pilótának, akinek szerződését még egy évvel, 2017-re meghosszabbították. Ezt a Brit Nagydíjon jelentették be, Maurizio Arrivabene elmondása szerint egy nappal azután, hogy a cég elnöke, Sergio Marchionne áldását adta a finn pilóta maradására.

Az F1-es sajtóban most felreppent elmélet szerint azonban a döntés elsősorban nem Marchionnén múlt, hanem a csapat másik versenyzője, Sebastian Vettel akarta azt, hogy Raikkönent, akivel jó kapcsolatot ápol, ne cseréljék egy fiatalabb pilótára. Ezt a brit The Times beszámolójára alapozzák, állítólag egy Maurizio Arrivabenéhez közel álló forrás a következőket mondta a lapnak: „Igen, nagy kár, hogy egyik fiatal sem kapja meg az esélyt, de tudjuk, hogy miért, nem igaz? Sebastian az oka, hogy miért” – nyilatkozta állítólag ez a forrás.

A sajtó a Force India mexikóiját, Sergio Perezt tartotta fő esélyesnek a Ferrari ülésére. Kérdéses, hogy ennek mennyi valóságalapja volt, mindenesetre szavaiban talán felfedezhető egy kis csalódottság a választás miatt:

„Igazából nem lepődtem meg, számítottam rá, hogy megtartják őt. Az élet megy tovább, én pedig továbbra is bizonyítani fogom, hogy készen állok egy topcsapatra. A nagy istállóknak néha más kell, például stabilitás vagy békesség az istállón belül. De nem vagyok csapatfőnök, ezért nehéz véleményt mondani a döntésükről” – idézi az Auto Motor und Sport Perezt.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: