Retro – Ennyire rossz Ferrari azóta sem volt

Retro

2016. július 14. csütörtök, 14:35

A legendás olasz csapat nem most éli legszebb napjait, két évtizeddel ezelőtti F1-es versenyzői azonban szívesen lecserélték volna autójukat a jelenlegire. Schumacher és Irvine akkor három egymást követő versenyen csak egyszer jutott tovább a hatodik körnél…

Az 1996-os szezon fontos helyet foglal el a Ferrari történetében: ez volt az az év, amikor a később sikert sikerre halmozó Michael Schumacher kétszeres világbajnokként megérkezett a csapathoz. A Scuderia az előző szezonok hullámvölgye után fellendülést várt Schumachertől, és bár az eredmények valóban javultak a korábbiakhoz képest, hiszen a pilóta harmadikként zárta a világbajnokságot, konstruktőrök között pedig másodikak lettek, megbízhatóság terén az F310 valódi katasztrófa volt. 16 versenyen a német 7-szer, csapattársa, Eddie Irvine pedig 11-szer esett ki.

A legnagyobb mélypontot a szezon közepe jelentette, három egymást követő verseny, a Kanadai, Francia és Brit Nagydíjak. Az idény eleje nem indult olyan rosszul Schumacher számára, az első hét futamból négyet a dobogón zárt, Spanyolországban pedig első győzelmét is megszerezte új istállója színeiben.

Az egy hónapon át tartó átok ezután kezdődött, Montrealban már a startnál problémái voltak, a rajtrács harmadik pozíciójában ragadt a felvezető körön. Igaz, az utolsó helyről a mezőny után eredt, de a 41. körben hajtásproblémák miatt a bokszutcából kifelé jövet megállt. Elképesztő leírni is, de ez volt az egyetlen alkalom a három versenyen, hogy egy Ferrari túljutott a 6. körön. Irvine-nak Kanadában másfél jutott, mielőtt felfüggesztése megadta magát.

Schumacher a pole-pozícióból indulhatott volna Franciaországban, a felvezető kör azonban ismét kifogott rajta, motorhiba miatt kellett megállnia. Irvine öt kört teljesített, neki a váltója ment tönkre. Következett Silverstone: Schumacher számára most egy hidraulikus meghibásodás volt az étlapon a 4., Irvine-nak differenciálmű-probléma ismét a 6.-ban.

Hazai versenyén, a Német Nagydíjon Michael Schumacher célba ért, igaz, a 4. helyezés legrosszabbját jelentette azokon a futamokon, melyeken elérte a kockás zászlót. A Ferrari azóta is példátlan megbízhatatlansági sorozata megszakadt, de Irvine-é még korántsem: ő ezt a három futamot beleértve Monacótól Monzáig kilencszer nem ért célba.

Az elátkozott versenyek között az 1996. július 14-én tartott Brit Nagydíjnak van ma évfordulója. A hazai közönség joggal reménykedhetett abban, hogy az addig hatszor győztes Damon Hill ünnepel a dobogó legtetején, miután megszerezte a rajtelsőséget. Hill azonban gyengén startolt, majd féltávnál kiesett a futamból, Mika Hakkinent támadta, mikor egy meglazult kerékanya miatt a kavicságyba csúszott.

A futamot a második helyről induló Jacques Villeneuve nyerte, ez volt az újonc második győzelme a Formula-1-ben. Gerhard Berger a hetedik rajtpozícióból második lett a Benettonnal, míg Mika Hakkinen rögtön dobogóra juttatta a McLaren autójának ezen a hétvégén bemutatkozó B-verzióját. Ha már a Ferrarik dupla nullázásánál tartunk, érdemes hozzátenni, hogy a mindössze 11 célba érő között több párost találunk: mindkét McLaren és Jordan pontot szerzett, és a Sauber is befutott kettő autójával.

Forrás: www.formula.hu – RSS