Nagy F1-es szezonértékelő – Az év híre

Amikor megnyitod kedvenc hírportálodat vagy épp a Twittert, a szemed elkerekedik, az állad pedig a padlón keresed… Nem egy ilyen pillanatban volt részünk az idén, bár a „győztesre” egészen decemberig vártunk.

Hagyományainkhoz híven idén is egy nagy évértékelő sorozattal zárjuk a szezont, melyben egészen december 31-ig minden nap egy cikkben felidézzük a 2016-os idény legjeit a legjobb versenyzőktől a legnagyobb bukásokon és botrányokon át egészen az év poénjaiig. A sorozat tizedik részében az év legfontosabb és legmeglepőbb híreit vesszük sorra.

Balogh Tamás: A lista élére egyértelműen az a hír kívánkozik, amire még tíz perccel a megjelenése előtt sem számított senki: Nico Rosberg néhány nappal a vb-elsőség megszerzése után, a Formula-1 teljes világát megdöbbentve közölte, hogy azonnali hatállyal hátat fordít a száguldó cirkusznak. S nem is ő az egyetlen, aki így tesz: Felipe Massa és Jenson Button két nap eltéréssel, a monzai Olasz Nagydíj hétvégéjén erősítette meg a visszavonulását – igaz, egyikük esetén sem mondhatjuk még azt biztosan, hogy ez végleges. Max Verstappen előléptetéséről és Danyiil Kvjat visszafokozásáról pedig szintén kis túlzással egyik napról a másikra döntött a Red Bull, így a szezon első felének legkomolyabb jelentése volt.

1. Rosberg váratlanul visszavonul
2. Massa és Button visszavonulása
3. Szezon közbeni pilótacsere a Red Bullnál

rosberg-vilagbajnok-2016

Berta Kitti: Rosberg visszavonulása hidegzuhanyként ért mindenkit, újságírót és szurkolót egyaránt – ki pozitívan, ki negatívan értékelte, ám tény, hogy erre a döntésre sok-sok év múlva is emlékezni fog mindenki. Azzal, hogy a Red Bull leszerződtette Verstappent, ők is megosztották az F1 közönségét – ám a sors úgy alakult, hogy az osztrákok jól választottak, amikor a fiatal pilótának lehetőséget adtak. Az év hírei közé tartozik számomra a  Liberty Media érkezése is, amely egy-két új döntéssel 2017-ben még akár a jövő év hírét is hozhatja.

1. Rosberg visszavonul
2. Verstappen a Red Bullnál
3. Új tulajdonost kapott az F1

verstappen_spa16_cs

Bognár Viktor: Három elég nagy horderejű dolog. Rosberg döntésére senki nem számított. A Red Bull döntése hasonlóan váratlan volt, de Helmut Markóból azért ki lehetett nézni ilyet. A McLaren bétájának és ómegájának (mert az alfája azért mégiscsak Bruce McLaren) számító Ron Dennisről meg szerintem senki nem gondolta komolyan, hogy „el lehet távolítani” a csapat éléről anélkül, hogy ő maga kelne fel onnan.

1. Rosberg bejelenti visszavonulását
2. Verstappen és Kvjat helyet cserél
3. Dennis menesztése a McLarentől

vandoorne_dennis_cs

Czinege Ádám: Nico Rosberg visszavonulására egyértelműen nem számított senki, a nyilatkozatok alapján még a Mercedes sem: a világbajnoki címe után pár nappal jelentette be, és a leggyorsabb autó egyik ülése szabadult fel – nem csoda, hogy azonnal elkezdődtek a pletykák arról, hogy ki is kerül a helyére. Az év másik igazán megdöbbentő híre Kvjat visszafokozása volt a Toro Rossóba a Red Bulltól. Az energiaitalosok nagyon meg akarták szerezni Verstappent, aki első futamán győzött új csapatával, és a legfiatalabb futamgyőztessé vált.

1. Rosberg visszavonul
2. Kvjat és Verstappen cseréje
3. Verstappen a legfiatalabb futamgyőztes Spanyolországban

verstappen_16spain_cs

Dezső Attila: Az újdonsült világbajnok nem élvezette sokáig a győzelemmel járó dicsfényt, hiszen a sajtó nagy része történelmi bejelentése után egyből visszavonulásának okairól, és potenciális helyetteseiről kezdett cikkezni. Egy biztos: időzítés szempontjából a német pilóta a lehető legjobbkor robbantotta a bombát, ettől már csak az lett volna nagyobb durranás, ha az Abu Dhabi Nagydíj végén teszi azt, ahogyan tíz évvel korábban mentora, Michael Schumacher a monzai sajtótájékoztatón. A szezon első felének legnagyobb híre kétségkívül a Verstappen-Kvjat helycsere volt: akkor mindenki kárhoztatta a Red Bullt, hogy egy elrontott verseny után miért kellett így elbánni az orosz pilótával, a Spanyol Nagydíj, és a szezon további része azonban teljes mértékben őket igazolta. Bár közülük csak a brit volt világbajnok, nehéz kettéválasztani Felipe Massa és Jenson Button visszavonulását, hiszen egy generációhoz tartoznak, és két nap eltéréssel jelentették be, hogy szezon végén elköszönnek a száguldó cirkusztól.

1. Nico Rosberg visszavonul
2. Max Verstappen lép Danyiil Kvjat helyére
3. Felipe Massa és Jenson Button visszavonul

button-arc-cs

Fűzi András: Az év híre kétség kívül Nico Rosberg váratlan bejelentése volt, az egész Formula–1-et meglepetésként érte, hogy az újdonsült világbajnok nem folytatja F1-es karrierjét.

1. Rosberg visszavonulásának bejelentése
2. A Red Bull lecseréli Kvjatot Verstappenre
3. Massa bejelenti visszavonulását

massa_2016

Gellérfi-Csizmadia Gergő: Az év bukása után a második olyan kategória volt a számomra, melynek első helyezettjén egyetlen pillanatig sem kellett gondolkodni: ennyire váratlan, meglepő, s tökéletesen titokban tartott, igazán nagy horderejű hírre nem nagyon emlékszem az elmúlt évtizedekből. A Verstappen–Kvjat-cserét, mely végül remek döntésnek bizonyult, belengették ugyan a hivatalos közlés előtt, mégis igazán megdöbbentő volt, hogy ezt meg merték lépni. A harmadik helyre egyaránt erős jelölt volt az F1 eladása, a sebességrekord megdöntése vagy épp Ron Dennis távozása, mégis azt a hírt választottam, melynek mind közül talán a legjobban örültem: „jó szokásukkal” ellentétben az illetékesek ezúttal idejekorán felismerték, hogy rossz döntést hoztak a szezon előtt, s mindössze két hétvége után eltörölték az elméletben talán jó ötletnek tűnő, de a gyakorlatban katasztrofálisnak bizonyuló új időmérőrendszert.

1. Rosberg visszavonul
2. Verstappen–Kvjat-csere
3. Eltörlik az új időmérőt

melbourne_2016rajtracs_rb

Gobodics Tamás: A világbajnok pár nappal a cím megszerzése után bejelenti, hogy lelép, ez méltó megkoronázása volt 2016-nak. Arra sem számítottam, hogy év közben, ráadásul ilyen hamar cserélni fog a Red Bull, illetve szintén kiemelendő, hogy érkezik a Liberty Media – az egész sportág jövőjét talán ez fogja leginkább befolyásolni.

1. Rosberg visszavonul
2. Verstappen-Kvjat csere
3. Liberty Media

chase-carey

Strommer Benjamin: Sem nagyságában, sem váratlanságában nem versenyezhet egyetlen hír sem Nico Rosberg visszavonulásának bejelentésével – pedig májusban még azt hittük, Danyiil Kvjat Red Bulltól való kirúgására és Max Verstappen előléptetésére mondjuk el év végén ugyanezt. Habár az új tulajdonos érkezése nem rengette meg a világot, ahogy egyesek várták – például nyoma sincs annak, hogy Ecclestone a nyugdíjazás közelében állna –, biztos, hogy a jövőben fontos hatásai lesznek a változásnak.

1. Rosberg visszavonul
2. Kvjat és Verstappen helyet cserél
3. A Liberty Media megvásárolja az F1-et

kvjat_verstappen_cs

A végeredmény: Az év bukása után a második száz százalékos eredmény az év híre kategóriában született: senki nem gondolta, hogy Nico Rosberg visszavonulásánál nagyobb horderejű hír bejárta volna az F1-es sajtót 2016-ban. A „vert mezőnyből” toronymagasan kiemelkedett a Red Bull helycseréje, míg a harmadik helyre Felipe Massa visszavonulása ért oda – esetleges visszatérése már a 2017-es év hírei közé kerülhet oda.

1. Nico Rosberg bejelenti visszavonulását
2. A Red Bull Danyiil Kvjatot Max Verstappenre cseréli
3. Felipe Massa visszavonul(?)
4. A Liberty Media megvásárolja az F1-et
5. Jenson Button visszavonul

rosberg-sajtaj-mercedes

Az év pilótája: 1. Daniel Ricciardo, 2. Nico Rosberg, 3. Max Verstappen
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Red Bull, 3. Force India
Az év meglepetése: 1. Haas, 2. Force India, 3. Kimi Raikkönen
Az év csalódása: 1. Ferrari, 2. Williams, 3. Sauber
Az év újonca: 1. Pascal Wehrlein, 2. Stoffel Vandoorne, 3. Esteban Ocon
Az év versenye: 1. Brazil Nagydíj, 2. Spanyol Nagydíj, 3. Monacói Nagydíj
Az év előzése: 1. Verstappen-Rosberg, 2. Verstappen Perez (Interlagos), 3. Raikkönen Nasr (Hungaroring)
Az év bukása: 1. Alonso és Gutierrez (Melbourne), 2. Magnussen (Spa), 3. Ericsson (Silverstone)
Az év botránya: 1. Vettel beszól Whitingnak, 2. A Mercedes balhéi, 3. Orosz rajtbaleset és Kvjat lefokozása
Az év híre: 1. Rosberg visszavonul, 2. A Red Bull Kvjatot Verstappenre cseréli, 3. Massa visszavonul

A sorozat eddigi részeit ide kattintva érheted el!

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: