Mercedes: Máshol csak két évig bírták a szupersztárok

F1

2016. december 30. péntek, 12:44

Szerző:

Toto Wolff büszke rá, hogy négy év alatt sem mérgesedett el menthetetlenül Hamilton és Rosberg viszonya. Megtalálta a módját, hogyan ne csússzanak ki az irányítás alól.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata a Mercedesnél nem volt mentes a rivalizálástól és az időnkénti súrlódásoktól. Ennek ellenére négy évet töltöttek egymás oldalán, jóval többet, mint más csapattársak, akik ugyancsak nehezen jöttek ki egymással: Hamilton és Alonso csak egy szezont bírt ki egymás mellett, és Ayrton Senna, valamint Alain Prost híres közös időszaka a McLarennél is csak két évig tartott. Erre emlékeztetett Toto Wolff, a Mercedes motorsportfőnöke:

„Sikerült elérnünk azt, hogy négy év közös munka után két versenyzővel a legjobbak közül kézben tudtuk tartani a gyeplőt. A történelem azt mutatta, hogy ha két szupersztárt összeeresztettek, akkor egy-két évig bírták, aztán sírás lett a vége. Nálunk is voltak döccenők és olyan pillanatok, amelyeket nehéz volt kezelni, de lényegében mindig egyben tudtuk tartani a dolgokat” – mondta az Autosport lapnak Toto Wolff.

A Mercedes-főnök természetesen arra igyekezett rávilágítani, milyen jól tudta kezelni a két pilóta ellentétét a csapat: „Fontos, hogy fel tudjuk ismerni, ha intenzív rivalizálás zajlik a versenyzők között. Csapatként kell cselekedni, és nem szabad túlreagálni. Ezzel együtt ők is felismerik, hogy a háttérben levők mekkora erőfeszítéseket tesznek az érdekükben. Tanulni kell a saját hibáidból, és másokéból is. Időt szánunk a versenyzővel való kapcsolatra, az átláthatóság pedig fontos tulajdonság. Nincs olyan, hogy elhallgatnánk valamit, mindent kiteszünk az asztalra, és beszélünk róla.”

„Egyikük jól teljesített egy hétvégén, a másik viszont nem – ennek az lehetett az oka, hogy ők is emberek az autóban, habár a legjobbak a fajtájukból. Nekik is vannak jó és rossz napjaik, lehet, hogy egy pálya nem kedvez nekik” – beszélt arról a jelenségről Wolff, hogy számos versenyen szárnyalt egyik Mercedes-pilóta, a másik azonban küszködött. „Mindennek össze kell állnia, ez magyarázza az ingadozást. Nem volt semmiféle mintázat, a szezon egyes szakaszaiban Nico gyűjtött össze nyolc győzelmet, máskor viszont Lewisnak volt nyertes sorozata. Ez ment oda-vissza. Ne kezdjük el ezt elemezni, nincsen semmiféle tudományos oka.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: