Megvolt a Scania Qualisport Torpedo első komoly munkanapja

Tereprali

2016. október 3. hétfő, 20:47

Mozgalmas nappal folytatódott a Marokkó-rali a Qualisport Racing számára: a magyar trió a Torpedo névre keresztelt új versenykamion első komoly munkanapját problémák nélkül teljesítette, ráadásul az Agadir környékén bonyolított, két részre osztott szelektív szakaszon sportszerűségből is jelesre vizsgáztak.

A versenyzőkre előbb egy 70, majd egy 50 kilométeres menet várt a Marokkó-rali második versenynapján, amely rövid volt ugyan, de számos egységet állított megoldhatatlan feladat elé. Például a kamionosok között a De Rooy-Ivecóval induló Michiel Beckxet, aki a szelektív szakasz első részén felborította a kamionját, amelynek talpra állításában Kovács Miklós pilóta és két állandó társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő segédkezett. Ez ugyan járt némi időveszteséggel, de a kamionosok nagycsaládja már csak ilyen: segítenek egymásnak, ahol csak tudnak.

qualisport-marokko-rali-2016-agadir

Később egy japán autós egység állta a Qualisport-trió útját, mivel beszorultak egy szűk falusi utcácskába, ahonnan csak nagy kínszenvedés árán tudtak kikecmeregni. Kovácsék az első felvonást a 3., a másodikat pedig a 4. legjobb kamionos idővel zárták, így 2 óra 6 perc 30 másodperces összidővel jelenleg a monstrumok értékelésének 3. helyén állnak.

„Ez volt a Torpedo első hosszabb versenynapja és ismét csak azt tudom mondani, hogy van okunk az elégedettségre” – fogalmazott az agadiri szervizparkban a Qualisport Racing pilótája. „Roppant kényelmes a kamion, nem rázza ki a lelket belőlünk, ráadásul komolyabb műszaki gondunk sincs, ami annak fényében örvendetes, hogy egy vadonatúj járműről van szó. A motorerő persze most még nem olyan, mint amilyennek lennie kellene, de ennek jó oka van, hiszen eleve úgy vágtunk neki a versenynek, hogy korlátozott teljesítmény mellett, lépésről lépésre szeretnénk kiismerni az autó tulajdonságait. A szakaszt egyébként élveztük, jó érzés tudni, hogy gond nélkül letudtuk ezt a versenynapot, de a neheze csak most jön, a maratoni dupla nap, amikor nem számíthatunk majd a szervizcsapatunkra.”

A kamionos mezőny másik magyar indulója számára kifogástalanul alakult a hétfői nap Marokkóban: Fazekas Károly pilóta, Bognár József navigátor és Csákány Péter fedélzeti szerelő a Scania Qualisport V8-assal délelőtt a kategória 2. legjobb idejét repesztett, a délutáni penzum során pedig a 3. időt érték el, így 2 óra és 12 másodperces összidejükkel a 2. helyről várhatják a folytatást. „Élveztük a mai napot és fokozatosan gyorsultunk is” – sommázott a Kovácsékat 6 perc 18 másodperccel megelőző trió navigátora, Bognár József. A kamionosok között egyébként mindkét menet során a holland MAN-pilóta, Steven Rotsaert teljesítette a legjobb időt, aki 1 óra 54 perc 4 másodperces összidejével át is vette a vezetést monstrumok mezőnyében.

somfai-marokko-rali-2016-agadir

Somfai Mátyás révén a quadosok között is van magyar érdekeltség: a versenyző az első penzumot a 4., a másodikat az 5. idővel teljesítette, így 2 óra 10 perc 10 másodperces idejével kategóriájában a 4. helyről várhatja a folytatást.

Az autós mezőnyben – ahogyan arra számítani lehetett – a Világkupa-sorozatot már megnyerő Nasszer Al-Attijah az úr a Toyota Hilux Overdrive-val: a katari pilóta előnye 1 perc 7 másodperc a Mini finnjével, Mikko Hirvonennel szemben, míg őket a Peugeot gyári armadájának klasszisa, Carlos Sainz követi, aki az északi pilótától 39 másodperccel van elmaradva. A motorosoknál maradt a KTM-uralom, Toby Price mindkét felvonást nyerve őrzi vezető pozícióját.

A Marokkó-rali a legnehezebb időszakkal folytatódik: kedden a versenyzőkre 291 kilométernyi mért szakasz vár, az éjszakát pedig a szervizcsapatoktól szigorúan elzárva töltik majd, így a szerdai 315 kilométer előtt kizárólag maguk végezhetnek javítási munkálatokat. Sok eszköz nem áll majd a rendelkezésükre: csak azt használhatják, ami egyébként is rendelkezésre áll a fedélzeten, továbbá azokat a felszereléseket, amelyek elférnek abban a közepes méretű piros sporttáskában, amit a szervezők osztottak ki az adminisztratív ellenőrzésen. A szervizcsapatok egyenesen Erfoud felé veszik az irányt, ahol szerda este találkoznak majd a versenyzőkkel.

Forrás: www.formula.hu – RSS