Közelít egymáshoz a Red Bull és a Toro Rosso

F1

2016. december 9. péntek, 15:33

Szerző:

James Key szerint az, hogy a faenzai F1-es istálló ismét Renault-motorokat használ, közelebbi együttműködést jelent majd a Red Bull-lal, különösen 2018-tól – a jövő évi autónak már tavaly nekiláttak.

Úgy tűnik, hogy szorosabbra fűzi kapcsolatát a Red Bull és második számú csapata, a Toro Rosso. A faenzaiak 2017-ben ismét Renault-motorral mennek majd, ami azt jelenti, hogy megint azonos erőforrást használnak az anyacsapattal, ráadásul a szabályváltozások miatt egyéb területeken is szorosabban dolgoznak majd össze.

„Vannak olyan területek, amelyeknél elfogadható, hogy két csapat ugyanazt az elemet használja, vagy az egyik fejlesszen és megengedje a másiknak, hogy használja és így tovább. Főleg az erőforrással van ez így, de kiterjed a sebességváltóra és a felfüggesztésre is” – magyarázta James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója.

kvjat-tororosso-mexiko-2016

„Ez jó, jobban össze tudjuk adni a forrásainkat és jobban együtt tudunk működni ezeken a területeken. A probléma persze az a szabályváltozásokkal, hogy nem sok mindent tudunk megvitatni, mert túl sok még az ismeretlen, így 2017-ben nem lesz sok lehetőség az együttműködésre. 2018 már más, abban az évben már sokkal kifizetődőbb lehet” – beszélt a jövőről Key.

A szakember azt is elárulta, hogy a 2017-es autón már tavaly szeptemberben elkezdtek dolgozni. „Megvolt az alapunk, tudtuk, hogy szélesebbek lesznek a gumik és hogy nagyjából mi várható. A szabályrendszer körvonalai megvoltak, persze voltak változások, de idén tavasszal véglegessé vált a helyzet. Amikor az autónk kimegy majd a pályára, az egy 17 hónapos munka eredménye lesz.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: