Kissé túlzásba esett az IndyCar a promóval

USA

2016. szeptember 14. szerda, 10:01

Lassan a hétvégi szezonzárónál is fontosabbnak tűnik az IndyCar számára, hogy a Szombat esti lázban táncoló versenyzőjét promózza – ráadásul még csalásra is biztatták a rajongókat.

Hétfő este végre eljött a nagy pillanat, amikor is James Hinchcliffe megejtette első fellépését az amerikai Dancing with the Stars színpadán.

Az újabban harmadik autó indítását tervező Schmidt Peterson Motorsportskanadai versenyzője ráadásul nem is akárhogyan debütált a világhírű franchise-t élőben követő, több, mint 13 millió néző előtt, lévén profi partnerével, Sharna Burgesszel előadott foxtrottja kapta az est legtöbb pontját a szakmai zsűritől. A maximális 40-ből 31 egységet bezsebelő párossal csak az elfogultság nélkül elképesztően látványos cha-cha-chát bemutatott olimpiai bajnok Laurie Hernandez – Vic Chmerkovskiy duó tudta felvenni a versenyt, akik Hinchékkel hajszálpontosan megegyező pontszámmal zárták az adást.

Az USA-ban már a 23. évadát megkezdett DWTS résztvevői elől azonban némiképp ellopta a show-t az a két úriember, akik úgy érezték, nincs jobb hely az élő adásnál arra, hogy demonstrálják a szintén tánccipőt húzott Ryan Lochte-val szembeni ellenszenvüket. 

A Rióban mostanság persona non gratának számító úszó produkciója után, a zsűri értékelésének kellős közepén a No Ma’am tagokra hajazó, Lochte nevét pirossal áthúzva ábrázoló pólót viselő két férfi se szó, se beszéd felrohant a színpadra és ki tudja, mit műveltek volna ott, ha a biztonságiak nem teperik le őket a földre, miközben a műsort a vezérlőben ülő technikusok először visszajátszással, majd reklámmal szakították meg. A Lochte antiszimpatizánsokat ezt követően annak rendje és módja szerint letartóztatták, a shownak pedig folytatódnia kellett, ahogyan azt már a legendás Freddie Mercury is megénekelte.

A botrányos közjáték azonban nem az egyetlen dolog volt, ami vitákat váltott ki a DWTS nézőinek körében.

Az IndyCart eddig számos kritika érte, mondván nem fordít elég figyelmet a versenyzők promóciójára, a táncos showműsor kapcsán azonban mindez egy csapásra megváltozott, és amióta csak bejelentették Hinchcliffe részvételét a széria minden alkalmat megragad arra, hogy szóba is hozza ezt.

Nem túlzás ha azt mondjuk, a 29 éves kanadai már az első adás előtt akkora reklámot kapott az anyasorozatától, amekkorát még Helio Castroneves sem a kilenc évvel ezelőtti, ötödik évados győzelme után. Hinch tánccipője ráadásul gyakorlatilag háttérbe szorította tényt, miszerint vasárnap azért még van hátra egy futam olyan aprócska téttel, mint a 2016-os bajnoki cím.

A Hinchcliffe-Burgess duó hivatalos hashtagje az IMS-en is megjelent

A teljesség kedvéért azért meg kell említeni, hogy a show-t készítő ABC ugyebár az IndyCar futamok egy részének közvetítési jogait szintén birtokolja, így kvázi keresztpromócióról van szó.

A hihetetlenül népszerű DWTS által az IndyCar ráadásul olyan emberekhez is eljut, akik eddig azt sem tudták, hogy létezik ilyen versenysorozat, ezért kritikusan fontos szegmense lehet ez a köztudatban maradásnak a küszöbön álló, öthónapos holtszezon során.

Persze ehhez az is kell, hogy Hinch minél tovább eljusson a műsor során, amihez a nézők szavazatain keresztül vezet az út.

Na, itt követett el egy felettébb kínos bakit az IndyCar közösségi média felelőse.

Történt ugyanis, hogy a széria napok óta folyamatosan Hinchre és Sharnára való voksolásra buzdító Twitter profilján az élő show előtt, majd alatt is olyan csiripelések kerültek megosztásra, amelyekben tippeket adtak arra, hogy online szavazás esetén miként lehet VPN segítségével kijátszani a földrajzilag korlátozott rendszert.

Ezzel csak az a bibi, hogy a geoblokk nem véletlenül van érvényben, lévén a DWTS szabályzata kimondja, hogy a produkciókra csakis kizárólag az Egyesült Államokból, valamint Puerto Ricóból lehet voksokat leadni. A hivatalos versenyszabályzatban még külön elnézést is kérnek emiatt a nemzetközi rajongóktól (pluszban a tiniktől, mivel jogi okokból 18 év alattiak sem vehetnek részt a játékban).

A turpisság persze rögtön szemet szúrt jó pár Twitterezőnek, akik nehezményezték, hogy az IndyCar kvázi csalásra buzdítja a rajongókat. Ha pedig mindez nem lett volna elég, a széria profilján még egy olyan – azóta a többihez hasonlóan törölt – retweet is megjelent, amelyben annak eredeti posztolója a rendőrség iránti érzelmeit sem rejtette véka alá a #FuckDaPolice (gondolom senkinek nem kell lefordítani) hashtag használatával.

Nemtetszésének többek között az IndyCar korábbi kreatív igazgatója, a jelenleg a Haas F1 Team-et erősítő Ryan Long is hangot adott, aki a tisztességtelen szavazásra buzdítás mellett az ominózus hashtaget is kiemelte.

A tweetet nem sokkal később törölte, de ami egyszer felkerül a netre, az ugye már sosem vész el:

Erre válaszul az IndyCar csak annyit reagált, hogy hibát követtek el és már levették a kérdéses tweetet.

Nem valószínű, hogy ebből Hinchnek és Sharnának bármi problémája adódik, pláne, hogy ez egy szórakoztató show, nem pedig vérre menő versengés.

Az IndyCar pedig promótálja csak tovább a párost, de lehetőleg már a szabályok betartása mellett.

sca.png

Forrás: www.formula.hu – RSS