Hivatalos: 2017-ben jön a „WTCC2” kategória

WTCC

2016. november 30. szerda, 18:27

Pár nappal azt követően, hogy napvilágot látott az ötlet, a Motorsport Világtanács máris rábólintott, hogy a következő szezonban TCN2-es autókkal próbálják meg feltölteni a világbajnokság mezőnyét.

Mi is beszámoltunk arról néhány napja, hogy a túraautó-világbajnokság szervezőiben felmerült az ötlet, hogy 2017-ben beengedjék a TCN2-es autókat is a rajtrácsra. A Motorsport Világtanács a szerdai ülésén rá is bólintott az elképzelésre, így immár hivatalos, hogy jövőre a TC1-es gépek mellett a tulajdonképpen az ETCC, azaz a Túraautó Európa-kupa csúcskategóriájában szereplő autók is indulhatnak a futamokon, méghozzá egy külön, „WTCC2”-re keresztelt kategória formájában.

Erre a lépésre azok után volt szükség, hogy a Citroën és a Lada is úgy döntött, hogy a mostani szezon végén elhagyja a szériát, s míg a franciák privát istállókon keresztül indítanak autókat a WTCC-ben, az oroszok minden valószínűség szerint teljesen kiszállnak a bajnokságból, ez pedig legalább három autó mínuszt jelent a már idén sem túl népes mezőnyhöz képest.

wtcc2-nord

A TCN2-es szabályrendszer szerint épített autók egyébként csupán néhány biztonsági és az üzemanyagtankra vonatkozó előírásban térnek el a Marcello Lotti által mindössze két év alatt igen sikeresen felfuttatott TCR-koncepciótól, így az sem kizárt, hogy a mostani döntés nem átmenetnek bizonyul a hetekkel ezelőtt pletykálni kezdett Class One előtt, hanem az első lépés a TCR-szabályrendszer irányába.

Érdekesség, hogy a Nordschleifén idén már együtt szerepeltek a TC1-es és a TCN2-es autók: akkor a két típus között nagyjából 45 másodperc volt a különbség egy körön, de ez nyilván a német pálya hosszából adódott. Ugyanakkor például a Slovakia Ringen, ahol szintén pályára gurult a WTCC és az ETCC mezőnye is, utóbbi kategória pole-pozíciós ideje öt másodperccel elmaradt a világbajnokság 107%-os limitidejétől is, azaz nagyságrendileg ekkora differenciára lehet számítani jövőre is – kérdés, hány csapat dönt úgy, hogy ennek ellenére benevez a WTCC2-be.

Forrás: www.formula.hu – RSS