Gyász: Meghalt a 200 versenyt tervező pilóta

USA

2016. augusztus 8. hétfő, 14:13

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

A többek közt az idei Indy 500-on is rajthoz álló, az idei esztendőre 200 versenyt tervező 27 esztendős Bryan Clauson életét nem tudták megmenteni szombati bukása után.

Bryan Clauson nem akármilyen célt tűzött ki maga elé az idei évre: „Oválőrület” nevű programja keretében kétszáz különböző versenyen akart rajthoz állni, többek közt az IndyCarban, valamint sprint carokkal és midgetekkel. Sajnos a sors közbeszólt: szombat éjjel súlyos balesetet szenvedett, s hétfőn szervezete feladta a túlélésért vívott küzdelmet…

Clauson címvédőként vett részt Belleville Midget Nationals nevű versenyen, s a kilencedik helyről indulva már az élen állt, amikor a 3-as és a 4-es kanyar közt elvesztette uralmát autója felett, átfordult, a roncsba pedig egy riválisa belerohant. Azonnal kórházba szállították, de az idei, 100. Indy 500-at három körön át versenyző menthetetlen volt.

clauson

Bryan Clauson neve az európai szurkolók számára kevéssé ismerős, hiszen az IndyCarban és a NASCAR-ban (ahol összesen 26 versenyen indult) csak mérsékelt sikereket ért el, a dirt-versenyzésben viszont a legnagyobbak egyike volt. Az USAC által szervezett különböző sorozatokban 2010 óta összesen nyolc bajnoki címet szerzett, 112 győzelme pedig a valaha volt 5. legtöbb a szövetség által szervezett sorozatokban. Nem hiába mondta az USAC elnöke, Kevin Miller hétfőn Indianapolisban: „Ez a Unites States Auto Club hatvanéves történetének egyik legsötétebb napja.”

Bryan Clauson 27 évet élt. Legyen neki könnyű a föld.

Forrás: www.formula.hu – RSS