Bennani-pole, Michelisz-defekt a Q3-ban!

WTCC

2016. november 25. péntek, 14:03

A magyar versenyző legjobb hondásként jutott az utolsó szakaszba, gumija azonban szétrobbant. A piros zászlóval kétszer megszakított WTCC-időmérőn hatalmas meglepetés született.

Rendhagyó menetrenddel zajlik a katari versenyhétvége – hogy elkerülje az ütközést a Formula-1-es szezonzáróval a közelben levő Abu Dhabiban –, mind az időmérő, mind a két futam pénteken zajlik. A csütörtöki második szabadedzésen remekeltek a magyarok: Michelisz Norbert második, Nagy Dániel hetedik, Ficza Ferenc kilencedik hellyel adta meg az alaphangot.

A két futam villanyfényes lesz, de az időmérőre még világosban került sor. Yvan Muller után Michelisz Norbert is vezette a Q1-es szakaszt, Jose Maria Lopez azonban hamarosan 1:59.788-as időt repesztett, közel fél másodpercet adott a legközelebbi riválisnak, Thed Björknek. Michelisz harmadikként jutott tovább, továbbra is a Honda legjobbjaként: a három csapattárs a bajnokság bronzérmes pozíciójáért csatázik Katarban, az addigi eredmények alapján pedig a magyar pilóta nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt.

Michelisz mögött a Lada – és az is lehet, hogy saját – búcsúversenyét teljesítő Gabriele Tarquini jött be negyedikként, már egy másodperc feletti hátránnyal, mögötte következett Huff és Monteiro Hondája. A két Zengő pilótának ezúttal nem sikerült a remeklés, a 16. és 17. rajtpozíciókat szerezték meg.

A 10 perces Q2-es szakaszban Yvan Muller 7 ezredmásodperccel volt gyorsabb Lopeznél, mikor piros zászlóval megszakították a körözést: Hugo Valente futóműve egy megcsúszást követően egyszerűen kitört, a Lada a pálya szélén ragadt. Mivel a mentést követő újraindításnál már csak egy gyorskörre maradt elegendő idő, a résztvevők mind kikígyóztak a pályára. Muller meglepetésre felvezető köre végén visszatért a bokszba, és bár rögtön ezután újra kihajtott, már nem maradt ideje felérni a számláló lejártáig.

Lopez előző körét szinte tökéletesen lemásolva 1:59.798-at teljesített, a Hondások közül pedig ismét Michelisz bizonyult a leggyorsabbnak a negyedik helyen – egyben ő volt az egyedüli, aki a Q3-ba bejutott, Lopez, Muller, Björk és Bennani társaságában. A hatodiktól pozíciótól lefelé Rob Huff, Tiago Monteiro, a Volvótól Argentína után újra lehetőséget kapó Robert Dahlgren, Gabriele Tarquini és Tom Chilton következik – utóbbi versenyző tizedik helyével megszerezte a fordított rajtrácsos nyitófutam pole-pozícióját.

A Q3-ban először Bennani, majd Michelisz gurulhatott a pályára egyetlen gyorskörére: az első szektorban a hondás még elmaradt a marokkóitól, a következőben viszont gyorsabb volt nála –  mielőtt azonban elérhette volna az újabb mérőpontot, hozzáért a pálya határait felügyelő gumibálához, bal első kereke pedig felrobbant, a vezetőoldali ajtó ablaka is kitört. A Q3-as szakaszt is fel kellett függeszteni, ráadásul a Honda szerelőinek öt órája maradt, hogy a futamra helyreállítsák az autót.

Az időmérő csaknem másfél óráig tartott, már szükség volt a pályán létesített reflektorokra, mikor az utolsó három autó, Thed Björk, Yvan Muller és Jose Maria Lopez pályára hajtott. Björk kettő, Muller mindhárom szektorban gyorsabb volt Bennaninál, a pálya utolsó szakaszán azonban mindketten hibáztak, így továbbra is a marokkói állt az élen, mikor az utolsó próbálkozón, Lopezen volt a sor.

Az argentin már a második szektorban négy tizedet adott Bennaninak, a pálya végén azonban csapattársához hasonlóan ő is csúszkálni kezdett, nem tudta megelőzni Bennanit, a szezon utolsó hétvégéjének főversenyén a marokkói privát versenyző indul az élről, pályafutása során első alkalommal!

A két péntek esti futam időpontja 19:20 és 20:35.

Forrás: www.formula.hu – RSS