A riválisok nem hisznek a McLarennek

F1

2016. május 27. péntek, 17:39

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

A hétvégét megelőző nyilatkozataiban a legjobb karosszériával rendelkező F1-es csapatok közé, a Ferrari elé sorolta magát a McLaren. Az ellenfelek szerint a nagy következtetések előtt inkább bizonyítaniuk kellene.

Az ellenfelek és szakértők is egyetértenek abban, hogy a McLaren karosszériája nagyon erős idén, ezért Monaco lehet az a versenyhelyszín, ahol – mivel a motorhátrány kevésbé domborodik ki – a csapat kiugró eredményt érhet el. Eric Boullier egyenesen arról beszélt, hogy a Ferrari talán fenyegetést sem jelent majd számukra az utcai pályán.

A csütörtöki szabadedzések nem erről tanúskodnak, Fernando Alonso az MP4-31-gyel épphogy a legjobb 10 között zárt. A spanyol egyébként is szkeptikus főnökei kijelentéseivel kapcsolatban. A riválisok szintén kétkednek abban, hogy a McLaren okkal optimista, a középmezőny két tagja sem hiszi úgy, hogy a wokingi istálló szárnyalni fog Monte-Carlóban.

„Talán jobbak tudnak lenni itt, de jelen pillanatban nem képesek legyőzni a nagy csapatokat” – mondta a Williams versenyzője, Felipe Massa, akit az Autosport lap idéz. „Nem csupán a motor miatt, de az autó miatt is. Nem hiszem, hogy a gépük a Mercedeshez hasonló szinten lenne, vagy a Red Bullhoz, Ferrarihoz hasonlón. Talán az autójuk jobban dolgozhat ezen a pályán, de nem annyira, hogy legyőzze az említett csapatokat.”

Boullier, a McLaren versenyigazgatója nyilatkozatában dicsérte a Toro Rossót is, amely szintén ütőképes karosszériával rendelkezik, az autó gyenge pontját pedig ugyancsak a motor jelenti, a mezőny egyetlen egyéves erőforrása, melyet a Ferrari biztosít. A középcsapat versenyzője, Carlos Sainz szerint viszont le kell tenniük valamit az asztalra, mielőtt a legjobbak közé sorolják magukat:

„Sokan beszélnek arról, mennyire erős lesz a McLaren. Ők mindig fejlődnek, az alacsony sebességű részeken pedig itt igazán sokat hozhatnak. Monacóban az év egyik legszorosabb középmezőnyét láthatjuk. A Force India mechanikai tapadása mindig igen jó, nekünk sok a leszorítóerőnk, a McLaren erősen megy a kettes sebességi fokozatú kanyarokban. A Williamsnek is kisebb a hátránya, az ultralágy gumi segítheti megoldani a tavalyi problémáikat.”

„A legjobb karosszériája továbbra is a Mercedesnek, Red Bullnak és Ferrarinak van. A McLarené még megerősítésre vár. Ha nagyon erősek lesznek itt, elmondható, hogy a karosszériájuk jobb, mint a miénk. De ez egyelőre még függőben van, nem ismerjük pontosan” – zárta a fiatal spanyol pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: