A nemzetközi élmezőny nyomában Bódis Ricsi

Egyéb

2016. december 21. szerda, 17:21

A 220 Volt H-Moto Team nem ül a babérjain, régi és új versenyzőivel Spanyolországban edzőtáborozott a csapat, ahol a motorozás mellett a fizikai felkészítésre helyezték a fő hangsúlyt.

Úgy tűnik, a 220 Volt H-Moto Team nagyon komolyan gondolja azt, hogy nemcsak a legnagyobb, hanem a legeredményesebb hazai gyorsaságimotoros csapattá váljon. Ennek érdekében a magyar motorsport történetében először egy spanyolországi edzőtábort szerveztek december 3. és 13. között, ahol versenyzőik a lehető legjobb körülmények között készülhettek a 2017-es feladatokra. A régi – Györfi Alen, Kis Viktória, Bódis Ricsi, Kovács Bálint, Kakuszi Ádám és Vincze Hanna – és az új versenyzők – Kovács Zoli, Misko Bem, Kecskés Bence és Tomi – Andalúzia egyik legszebb városában, Almeriában nagy- és kispályán motorozhattak, valamint festői környezetben folytathatták a fizikai felkészülésüket. A csapat tulajdonosa úgy látja, ebben a tizenegy napban minden adott volt a jó és eredményes munkához, sőt, elárulta, hogy január végén visszatérnek Spanyolországba. 

– A gyorsan jött ötletet alapos tervezés és előkészítés követte. Ricsi jerezi fordulójának alkalmából személyesen néztük meg a helyszíneket, és csak utána fixáltuk a repülőjegyeket. A kiutazásig még a transzportot is össze kellett állítani, ami a technikai eszközöket és a motorjainkat szállította ki. Az utazás utáni akklimatizálódást követően a második naptól reggelente fizikai edzést tartottunk, majd a kicsiknek jött a tanulás, déltől pedig irány a pálya. Este a közös vacsorát követően mentális tréningeket tartottunk. Úgy vélem, igazi csapattá kovácsolódtunk, a versenyzőink megismerték egymást alaposan, jó volt látni, miként segítik egymást a kint töltött napok alatt. Döbbenetes volt látni azt a fejlődést, amit az utánpótláskorú motorosaink mutattak a kint töltött idő alatt, de ez nem csoda, ugyanis az idősebb versenyzőink maximálisan segítették a munkájukat, és erre nagyon büszke vagyok. A nagyok három napot töltöttek az almeriai aszfaltcsíkon. Alen, Bálint és Ricsi, kiegészülve a vendégként velünk lévő Adriánnal, profin teljesítették a kitűzött programot, ezt a pályanap szervezői is elismeréssel nyugtázták, és jelezték bármikor szívesen biztosítanak helyet a számunkra. A kint eltöltött napokat összegezve úgy vélem, hatalmas lépest tettünk a jövő évi sikereink felé, mert a mostani edzőtábor jótékony hatásait itthon nem lehetett volna reprodukálni, így ezzel előnyhöz jutottunk, amit meg is akarunk tartani, hisz komoly céljaink vannak – jelentette ki Kelemen Krisztián.

2016-H-Moto Team-foto_Molnár_Ádám

Eddigi pályafutása során először edzőtáborozhatott Spanyolországban a 220 Volt H-Moto Team egyik élversenyzője, Bódis Ricsi. A 22 éves motoros idén remekül helyt állt a Superbike-vb betétsorozatában, ugyanis kétszer is dobogóra állhatott az EJC-ben, egyszer a pole pozíciót is megszerezte, és összetettben végül a hetedik helyen végzett. 

– Tizenegy napot töltöttünk el a csapatommal Roquetas de Marban, ahol a mindennapos motoros edzések mellett fizikális és mentális tréningekkel töltöttük az időnket! Négy alkalommal az El Ejido-i gokart pályán, míg három alkalommal a számomra még új almeriai aszfaltcsíkon róttuk a köröket. Mind a két pályán nagyon élveztem a motorozást, és meg kell, hogy mondjam, most már értem, a spanyol versenyzők miért is vannak akkora előnyben a többiekkel szemben. Ha mi is folytatjuk tovább ezt a fajta felkészülést, akkor ezt a hátrányt valamilyen szinten be tudjuk hozni, és közelebb kerülhetünk a nemzetközi élmezőnyhöz. Kifejezetten örülök annak, hogy a felnőtt csapattársaim mellett részt vettek az edzőtáborozáson a 220 volt H-Moto Team utánpótlás versenyzői is, akik sokat fejlődhettek a velünk való motorozások alatt. Nagyon jó érzéssel tölt el, ha a tapasztalataimat átadhatom a kicsiknek, mert tudom, hogy milyen jó érzés volt számomra is, amikor segítséget kaptam nálam tapasztaltabb versenyzőktől. Ezúton is szeretném megköszönni a csapatomnak és a támogatóimnak ezt a fantasztikus lehetőséget, ugyanis sosem volt még alkalmam a téli szünetben motorra pattanni, és ilyen profi körülmények között készülni a következő szezonra – jelentette ki Bódis Ricsi.

 

Forrás: www.formula.hu – RSS