A Force India saját magának mond ellent

F1

2016. december 13. kedd, 15:55

Szerző:

Nemrég még a csapat zászlóvivője, Sergio Perez, és az F1-es alakulat műveleti igazgatója is elérhetőnek tartotta a harmadik helyet a konstruktőrök között, most viszont utóbbi teljesen másat mondott.

A Force India karrierje legjobb szezonján van túl, hiszen negyedik helyet szereztek a csapatok között, ezen felbuzdulva pedig Sergio Perez azt találta mondani, hogy akár harmadik erővé is felléphetnek jövőre. A szabályváltozásoknak köszönhetően, a Mercedes bivalyerős motorjaival megspékelve ez akár meg is valósulhat, sőt, még a fejlesztéseket a pilótáknál is közelebbről felügyelő Otmar Szafnauer műveleti igazgató is osztotta a mexikói véleményét nemrég, mondván, nem szabad alábecsülniük magukat és szándékosan kis célokat kitűzniük maguk elé.

Most viszont, ugyanez a Szafnuer nyilatkozott úgy az Auto Motor und Sportnak, hogy az erősorrend felkavarodásával nemhogy a harmadik helyet fogják célba venni, hanem sokkal inkább a negyedik pozíció megtartására fognak törekedni, hiszen nehéz lesz megvédeni azt. „Nyilvánvalóan mindig az a célunk, hogy előrelépjünk, de ebben a helyzetben reálisnak kell lennünk: ha negyedikek leszünk, az is hatalmas eredményt jelent majd” – nyilatkozta a Force India szakembere, majd kitért arra is, hogy milyen hátráltató tényezőkre alapozza kijelentését.

„Elvesztettünk egy remek pilótát (Nico Hülkenberget – a szerk.), nagy változások lépnek életbe a szabályok terén, melyek az élcsapatoknak kedveznek majd. Mindemellett számos olyan csapat van mögöttünk, akik nagyobbak nálunk, például a McLaren, a Williams, vagy a Renault. Ezek alapján nagyon nehéz lesz megvédeni a negyedik pozíciót jövőre.” Szafnuer kitért arra a pletykára is, mely szerint csapata előleget kért a 2017-es pénzdíjakból, hogy fedezni tudja az új autó fejlesztését: „Minden jól megy, a terv szerint haladunk” – tette hozzá a Romániából származó, de Angliában élő mérnök.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: