45 éve a motorsportban

Autó

2016. augusztus 31. szerda, 13:34

Szerző: Porsche Hungaria

A SEAT a ’70-es évek elején indította első autóit rali – és pályaversenyeken, a barcelonai gyárban ezek fejlesztésére jött létre 1971-ben a „különleges járművek” részlege, az 1985-ben alakult SEAT Sport elődje.

A legelső legenda a SEAT versenyautói között a SEAT 124 rallye volt, melynek addigi 1,8 literes 16 szelepes motorját 2090 köbcentire „turbózták” fel. A legelső sikereket 1977-ben már ezzel érték el a Monte Carlo Rally-n, itt Antonio Zanini a harmadik, Salvador Canellas pedig a negyedik helyet szerezte meg.

00000244

A ’80-as évek elején Carlos Sainz is itt bontogatta szárnyait, akkor 20 évesen egy 900 köbcentis, 62 lóerős SEAT Panda 45 Rallye autóval verte laposra nagyobb autóval induló ellenfeleit. A legendás versenyző 1990-ben és 1992-ben már WRC világbajnok, a világbajnokságokon 97-szer állt a dobogón, majd 2010-ben Dakar Rali győztes is lett.

A SEAT Sport harmadik dicsőséges korszaka a SEAT Leon WTCC előtt már a 260 lóerőt teljesítő SEAT Ibiza Kit Car-hoz kötődik, ezzel nyertek sorozatban 3 világbajnoki címet a 2 literes kategóriában 1996-98 között.

Forrás: www.formula.hu – RSS