A zárásra hangoltak a gokartosok Máriapócson

Gokart

2015. augusztus 10. hétfő, 18:49

Augusztus első hétvégéjén rendezték a Gokart-ob hatodik fordulóját Máriapócson, ahova 2013 után tért vissza a sorozat mezőnye, így sokak számára újdonságként hatott a helyszín.

A kedvelt helyszínen utoljára 2013-ban járt a gokartosok mezőnye, akkor is augusztusi időpontban rendezték a fordulót, sokak számára talán ez miatt is a Rabócsi Ring neve egyet jelent a „kánikulában versenyezni” fogalommal. Ez idén sem volt másképp, hiszen mindvégig nagyon meleg volt, ez kihatott a versenyzőkre és a gokartokra is.

A legtöbb versenyző és csapat csütörtökön érkezett meg a fővárostól távol eső pályára.
A pénteki és szombati nap a gokartok beállításával és az edzéssel telt. Mivel a pályán régen járt a sorozat, sok pilótának teljesen újnak számított, ráadásul a hőséggel is küzdeni kellett, így nem volt egyszerű a jó beállításokat megtalálni.

Mind az elődöntők, mind a döntők a legnagyobb melegben zajlottak, így nem csoda, hogy eseménydúsra sikerültek. Ahogy ilyenkor a közutakon, úgy a versenypályán is sokkal türelmetlenebbek a vezetők. Ez a futamokon is jól meglátszott.

Annak ellenére, hogy izgalmas és jó versenyeket láthattunk, a középdöntők és döntők eredményei majdnem minden kategóriában ugyanazok lettek. Az egyedüli kivétel, a Rotax Max Master volt. Ez a géposztály produkálja idén a legváltozatosabb futamokat, minden verseny nagy meglepetés és nagyot változik a bajnokság állása egy-egy forduló után. Az első futamot Gorzó Zsolt húzta be a Visual Motorsport színeiben. Mögötte a Kecskeméti MSE versenyzője, Gyutai Péter végzett, majd a bajnokságot vezető, szintén visual motorsportos, Ellenes László ért harmadikként célba. A második, azaz a döntő futam eredménye már teljesen máshogy alakult. Gorzó és Gyutai kicsúszott a pályáról, csak Gyutai tudott szerencsésen visszaállni a versenybe, Gorzónak vissza kellett tolnia a gépét és nagy hátránnyal próbálta utolérni a mezőny tagjait. Mindketten hátul maradtak, így a végeredmény Ellenes javára dőlt el, mögötte Hornyák István, az Energy csapatával és Attramini Mirko a Visual Motorsporttól végzett.

A KZ2 kategóriában gyűlt össze a legkevesebb versenyző, mind a két futamon Volentér Balázs került ki győztesen Lukács Kornél előtt.

A DD2-es kategóriában, Kovács Gábor Roland a Hargitai Racing versenyzője és Fodor Géza, az MHH Rally&Kart Team pilótája versengett egymással az első helyért, ezekből a versenyekből Gábor jött ki jobban. A második futam rajtja után az első körökben Géza vezetett, de később sikerült elkapnia Gábornak, így dupla győzelmet ünnepelhetett a nap végén. Mögöttük, mind a kétszer Gábor testvére és csapattársa, Kovács Péter ért be harmadikként. A DD2 master kategória egyben megy a DD2-vel, de érdekes megemlíteni, hogy a mastersben, Géza mögött kettő olasz pilóta végzett.

IMG_5752_resize

A Rotax Max Senior kategóriában, mind a két futamnak ugyanaz lett a végeredménye, de nem lehetett unalmasnak mondani ezeket a versenyeket sem. Főleg Fodor Árpádnak, a C.R.G. pilótájának volt eseménydús a napja. Az első futamban leállt a gokartja, sokáig kereste a hiba okát, de nem tudott rájönni, ezért a második futamon az utolsó helyről kellett elrajtolnia, de gokartja ismét leállt. Ekkor, még verseny közben rájött, hogy a gyújtás jeladó csúszott szét, ő azonban nem esett kétségbe, hanem gyorsan kézzel összefogta a kábelt és egy kézzel kormányozva gokartozta le a verseny hátralevő részét. Ezzel persze értékes pontokat veszített a bajnokságban. Ferencz Márk, a Prokart Team pilótája, mind a két futamot nagy fölénnyel nyerte, ezzel hétpontos előnyt szerzett a bajnokságban. Márk csapattársa, Jerko Patrik is szép versenyt futott, mind a kettő versenyen a második helyet érte el, mögötte Szente Barbara végzett, az Energy színeiben.

A Rotax Max Junior kategóriában, Kovács Zsombor első versenyét új csapatával a KMS-sel dupla győzelemmel zárta. Nagy előnyt szerzett mindkét futamban, mögötte Szabó Boldizsár a Prokart Team versenyzője is erősen ment, hiszen ő is duplázott azzal, hogy mindkét versenyen másodiknak intette le a kockás zászló. Vincze Ádámnak a TOP-Motorsporttól is sikerült mindkétszer egyenletes versenyt futnia, így a dobogó harmadik fokára léphetett.

A hétvége során, megint bebizonyította a két legkisebb, ellenben legnépesebb kategória, hogy milyen izgalmas is tud lenni a gokartsport. Szép versenyt láthattunk Sugár Dánieltől, a TOP-Motorsport pilótájától, aki ugyan másodikként végzett, de mivel előtte a szerb Filip Jenic zárt, így Dani a magyarok közül az első helyet szerezte meg mindkét alkalommal, ezzel bebiztosította a helyét a magyar bajnokságban. Mögötte Lázár Vilmos, a C.R.G. pilótája végzett mindkétszer. Az elődöntő futamán Válint Balázs a Hargitai Racing színeiben egy nehéz hétvége után is rajthoz állt és megtette a tőle telhetőt, így a negyedik helyen végzett, ez a magyar pontszámításban a harmadik helyet érte neki. A második futamon Dominkó Arnold megelőzte Balázst, így ő ért negyedikként célba. Krózser Menyhért volt a hétvége meglepetése, aki pályafutása második versenyén csapattársával szép előzgetéseket követően hamarabb futott keresztül a célvonalon, így hatodikként zárta a napot.

IMG_5487_resize

A MiniMax versenyzői is tartogattak néhány meglepetést a tarsolyukban. A Hargitai Racing újonc pilótája, Veszprémi Jakab, élete első pódiumát tudhatja maga mögött, hiszen az első futamban egy jó rajt után Tuzson Bencét megelőzve a harmadik helyen végzett. Bence azonban a második futamban vissza tudta venni magának a harmadik helyet. Nagy Sándor, a TOP-Motorsport versenyzője szép előnyt kiautózva mind a két futamot behúzta, mögötte a Hargitai Racing színeiben Major Bence végzett. A két pilóta között a bajnokságban nagyon szoros az állás, mindössze egy pont választja el őket.

A következő verseny már az utolsó előtti magyar bajnoki és az utolsó CEE bajnoki forduló lesz. Nem is kell mondani, hogy ilyen szoros bajnoki pontállások mellett mennyi izgalmat tartogatnak magukban az utolsó versenyek.

Forrás: www.formula.hu – RSS