A braziloknak fontos, a hollandokat nem érdekli a bronzmérkőzés

image A németektől elszenvedett kiütéses vereség után a házigazda brazil válogatott számára kötelező a győzelem szombaton a labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésén a hollandok ellen.

Brazília történetének legsúlyosabb, 7-1-es vereségét szenvedte el a Scolari-csapat az elődöntőben, s ez sokkolta az országot; a szurkolók csalódottságát vélhetőleg a bronzéremmel sem lehet majd igazán enyhíteni, ugyanakkor egy újabb kudarc tovább növelné az elkeseredettséget.
Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány kedden jelezte, minden felelősséget vállal a kudarcért, de a jövőjével kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, a vb után ül majd le a szövetség illetékeseivel, hogy elemezzék a történteket.
A brazil csapatban a negyeddöntőben csigolyarepedést szenvedett Neymar ugyan nem játszhat, ám az elődöntőtől eltiltott csapatkapitány, Thiago Silva pályára lép, s vele az együttes védekezése mindenképpen jobb lehet, mint volt kedden.
A nézők által kifütyült hazai játékosok számára komoly feladatot jelent, hogy összeszedjék magukat a szombati mérkőzésre, ám a motivációjuk biztosan sokkal nagyobb lesz mint a hollandoké, akiknél Louis van Gaal vezetőedző és a csapat sztárjai egyaránt elmondták az argentinok elleni elődöntőt követően, hogy semmi értelmét nem látják a harmadik helyért kiírt összecsapásnak.
„Tíz éve mondom, hogy nincs szükség világbajnokságon bronzmeccsre. Nem szabadna olyan helyzetbe hozni egy csapatot, hogy két vereséggel térjen haza egy alapvetően sikeresen megvívott tornáról” – mondta Van Gaal, aki a világbajnokság után a Manchester United vezetőedzője lesz.
„Csak egy díj számít, a világbajnoki cím, semmi más” – osztotta meg véleményét a bronzmeccsről Arjen Robben.
A két válogatott eddig összesen 11-szer játszott egymással, világbajnokságon négyszer. Utóbbi találkozók mérlege: két holland és egy brazil győzelem, illetve egy tizenegyesekkel kiharcolt brazil siker. Legutóbb, a 2010-es vb negyeddöntőjében Hollandia 2-1-re nyert.

• Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os induló bónuszát. AKÁR 15.000 FT BEFIZETÉSI BÓNUSZ!

Forrás: www.xlsport.hu