5 számban már eldőlt a vb indulás sorsa

image

Az első válogató után a másodikon is simán győzött női K-1 500 méteren Kozák Danuta, valamint C-2 1000 méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros. Pénteken nyerni tudott Kökény Roland is, új párjával Hufnágel Tiborral K-2 1000 méteren, Dombvári Bence pedig ezer egyesben győzött.

Dombvári Bence összeszedte magát. A K-1 1000 méteren tavaly világbajnoki bronzérmes honvédos versenyző az idei szezonban eddig gyengélkedett, májusban például betegen versenyzett a világkupán, ehhez képest ma viszonylag könnyedén nyert.

„Jól jött nagyon a hátszél, szélcsendben nem bírtam volna végig – mondta Dombvári Bence. – A tavalyihoz képest 90%-os állapotban vagyok, az állóképességemet még fejleszteni kell. Arra számítok, hogy nem kell majd szétlövést rendezni köztem és az első válogatón győztes Kammerer Zoltán között, mert ő inkább négyest megy majd. Remélem, hogy indulhatok az U23-as világbajnokságon és felnőtt világbajnokságon is ebben a számban.”

Dombvári a nagyon jól hajrázó Pauman Dániel előtt nyert, mögöttünk Ilyés Róbert lett a harmadik, az első válogatón győztes Kammerer Zoltán pedig a negyedik.

Kozák Danutának – Dombvárival ellentétben – nem volt mit számolgatnia. Az UTE világbajnoki címvédő versenyzője mindkét válogatót simán megnyerte, így az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is ott lesz K-1 500 méteren, valamint a négyes tagjaként.

„Örülök, hogy végre a rajtom is jól sikerült – mondta Kozák Danuta. – Elrajtoltam és meglepett, hogy a többiek nem jöttek annyira, pedig azt hittem, hogy a hátszélben mindenki „kamikázét” megy majd. Elégedett vagyok, mert jó időt mentem, remélem, hogy ez a forma kitart az Eb-ig, utána egy kis utóalapozással fel lehet készülni a világbajnokságra. Szeretném, ha a hétvégén jól sikerülni a 200 egyes is.”

Kozák mögött ezúttal Kárász Anna lett a második, Szabó Gabriella a harmadik, Csipes Tamara pedig a negyedik helyen futott be Vad Ninetta előtt.

A kétszeres olimpiai bajnoknőhöz hasonlóan szerepelt mindkét válogatón a Vasbányai-Mike kenus duó. A KSI SE párosa magabiztosan győzött a Varga Dávid, Vass András egység előtt, így mindkét világversenyen biztos induló.

„Nem éreztük magunkat fenyegetve, így ki tudtuk hozni a maximumot ebből a pályából – mondta Vasbányai Henrik. – Be akartunk menni 3.30 alá és ez sikerült is, szeretnék az 1000 méter mellett 500-on is elindulni párosban mindkét világversenyen.”

A versenynap legpikánsabb száma kétségtelenül a férfi K-2 1000 méter volt. Az olimpiai aranyérmes páros három hete, az első válogató után szétvált, így Dombi Rudolf és Kökény Roland ma már egymás ellen versenyzett.

A rajt Dombinak és új párjának, Boros Gergelynek sikerült jobban, a táv második felében azonban élre állt a Kökény Roland Hufnágel Tiborral és simán nyerte a versenyszámot. Szalai Tamás harmadik lett Kucsera Gáborral, az első válogatón győztes és ma is nagyon jól rajtoló Tóth-Kulifai duó pedig ezúttal a negyedik helyet szerezte meg.

„Számítottunk erre, mert Hufi Czeiner Benjáminnal is nagyon jól ment párosban, így velem még jobbnak kellett lennie – mondta Kökény Roland. – 2 hete ültünk össze először, alig tudtunk együtt készülni eddig, ennek ellenére jól sikerült ez a pálya. A mai teljesítményem bizonyítja, hogy eddig sem voltam rossz formában, egyszerűen Rudival három hete még nem tudtunk nyerni. Az egy nyerő páros volt, de sajnos már csak múlt időben beszélhetünk róla. Hufival is nagyon jó párosunk van, meg kell nézni, a nemzetközi mezőnyben is, hogy lehet-e ebből is nyerő páros.”

A befutó után Dombi Rudolf edzője, Szilárdi Katalin óvást nyújtott be, de a versenybíróság úgy ítélte meg, hogy nem sértette meg az 5 méteres szabályt a Hufnágel-Kökény páros, ezért nem változtatott a futam végeredményén.

„Az elején éreztem, hogy kicsit balra mentünk, de nem annyira, hogy ezért kizárhassanak. Utána a nagy hajtásban nem erre figyeltem, úgyhogy ezt még gyakorolni fogjuk, azt viszont nem éreztem, hogy ezért kizárhatnának – mondta Hufnágel Tibor. – Remélem, hogy indulhatunk a moszkvai világbajnokságon, jó lenne ott érmet szerezni.”

Ami már biztosnak tűnik, hogy nem lesz a négyesek között szétlövés, így döntött Fábiánné Rozsnyói Katalin – a két egység trénere és Storcz Botond vezetőedző. Vagyis idén is az olimpiai ezüstérmes Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman összetételű hajó állhat rajthoz a világbajnokságon. Miután ezer méteren a válogatási elvek szerint nincs duplázás, így eldőlt a páros és egyes válogató is. Tehát egy győzelmével kivívta a világbajnoki részvétel lehetőségét a Hufnágel-Kökény duó és Dombvári Bence is.

A második válogatón holnap kilenc, vasárnap pedig 10 döntőt rendeznek.